Tóth Ilona Emlékház

Tóth Ilonka élete

1932. október 23-án született Árpádföldön. Kétéves volt, amikor a szülei elváltak, egyetlen gyerekként tanítónő édesanyja mellett nőtt fel. Az általános iskola elejétől az egyetem befejezéséig kitűnő tanuló volt, atletizált, majd vívott, később sportrepülőnek jelentkezett. A forradalom idején hatodéves végzős orvostanhallgatóként került a Péterfy Sándor utcai kórházba. Október 26-tól az Önkéntes Mentőszolgálat tagjaként sebesülteket szállított, a fegyveres csoportokat kötszerrel, élelmiszerrel látta el.

November 4. után a forradalmi tevékenység a kórházak és a munkásszállások területére, röplapkészítésre, illegális tevékenységekre korlátozódott. Ezen a napon nevezte ki a mentőszolgálat vezetője Tóth Ilonát a Domonkos utcai kórház élére. A kórház vezetése mellett vidékre járt élelemért, ellátta a bejáró betegeket, éjszaka pedig segédkezett az illegális röplapok stencilezésénél a kórház alagsorában.

A medikát 1956. november 19-én röplapkészítés és –terjesztés vádjával tartóztatták le, majd néhány hónap múlva előre megfontolt, hideg számítással elkövetett gyilkosság vádjával ítélték el, s 1957. június 28-án kivégezték.

Riersch Tamás tollából:

Tóth Ilonának nehéz volt megszoknia, hogy szeretett szülei kisgyerek kora óta nem együtt éltek, az anya Budán, az apa pedig az Árpádföldi Széchenyi utca 10-es számú (ma Állás utca 57.) házban lakott. Elvált szülők gyermekének lenni ugyanis a múlt század közepén még szinte bűnnek számított. Ilona anyai nagyszülei a Fertály utca – Katymár utca sarkán lévő házban laktak, onnan költöztek a Széchenyi utcába – mesélte özv. Unatényi Károlyné Varga Rózsa. – Mi éppen a szemben lévő házban laktunk. Ilonkára, mint diáklányra emlékszem vissza, hiszen Budai otthonából sűrűn látogatott el a kerületbe, hogy édesapját meglátogassa.

És ezzel nincs egyedül Rózsa néni. Mert bár Ilonkának az 1957. június 27-i 6.48 perckor bekövetkezett haláláról csak halkan suttoghattak, azt azért mindenki tudta, hogy a környék üzleteiben elhelyezett lejárató plakátok igaztalan vádakat tartalmaznak. Tóth Ilonka története az egyik legtragikusabb epizódja az 50 évvel ezelőtti forradalomnak. Egy fiatal lányból, aki szorgalmával, tehetségével az orvosi diploma küszöbéig jutott, és akinek mindössze egyetlen szigorlata hiányzott ahhoz, hogy a neve ne doktor Tóth Ilonára változzon, ma akár egy közkedvelt orvos, és több unoka boldog, büszke nagymamája lehetne.

Helyette személyisége, forradalmi szerepe halálát követően 49 évvel is vitát kelt. Van, aki azt állítja, nem volt más ő, mint egy „köztörvényes gyilkos”, mások pedig hősként tisztelik, és kivégzését mártírhalálnak tartják. A Tóth Ilonka-kérdésben még a történészek véleménye is megoszlik. Nem csoda, hogy a magyar társadalom 11 évvel a rendszerváltást követően volt képes rehabilitálni a 24 évesen elhunyt medikus hallgatót. Tóth Ilonka egykori tanárai, diáktársai szerint is nagyon tehetséges és elhivatott orvos volt, olyan ember, aki nem nézte, hogy ki a beteg, hanem csak a munkájára és hippokratészi esküjére koncentrált. Ápolta és gyógyította az utcai harcokban megsebesült forradalmárokat, de a szovjet katonát és az AVH-s sérültet is. Tóth Ilonka – és 9 társát – valójában az illegális röplapok szerkesztése, nyomtatása és terjesztése miatt tartóztatták le, később azonban már azzal vádolták őket, hogy a szervezetük lebukásától félve veréssel, injekcióval és fojtogatással, illetve egy késszúrással megöltek egy spiclinek tartott férfit.

De nem csak odaállították, hanem előre fel is készítették a tárgyalásra. A nép ellenségének szerepét ugyanis nem lehetett spontán előadni, a szereplőknek meg kellett tanítani – tanulni. Tóth Ilonka fogva tartói pedig minden kétséget kizáróan gondoskodtak arról, hogy a „tanítványuk” jól szerepeljen a bíróságon. A fiatal lány beismerte tettét, és Molnár György ügyész a többi megtévedt fiatal okulása érdekében az ő, illetve három férfi vádlott társa ügyében egyaránt halálbüntetést kért. A bíróság I. fokon 1967. április 8-án, majd néhány héttel később II. fokon is jóváhagyta az ügyész kérelmét.

- Hetekkel később egyszer Feri bácsi behívott magához, és megmutatott egy saját maga által készített fakeresztet, meg egy márványtáblácskát, amin mindössze egyetlen felirat volt olvasható: „Ilonka”. Ezt el is helyezte a köztemetőben, a 301-es parcellában, amit az éjszaka leple alatt ismeretlen fiatalok gyakran megkoszorúztak. Ez azonban nem tetszett az akkori diktatúra képviselőinek, mert a keresztet eltüntették, a sírt pedig földdel tették egyenlővé.

Domonkos Béla érdi szobrászművész készítette el az első bronzportréját Ilonkának, amely alkotást Laki Karcsi bácsi Kalitka utcai néprajzi múzeumának kertjében helyeztek el. Éveken át minden év októberében ott emlékeztek meg Árpádföld leghíresebb szülöttéről az árpádföldi lokálpatrióták. Ez a szobor végül a SOTE udvarára került, így felmerült, hogy állítani kéne egy újabb, mindenki számára elérhető, megtekinthető emléket Tóth Ilonkának. Domonkos Béla vállalta, hogy elkészíti az eredeti szobor mását – az alkotó mindössze a ruházatát változtatta meg a SOTE udvarára került eredeti szobornak -, míg Szepesi Tibor műköves a talapzat elkészítését vállalta.

2003-ban Tóth Ilonkát posztumusz a XVI. kerület díszpolgárává is választották. A szobor 2003. évi köztéri elhelyezéséhez a XVI. kerületi Önkormányzat egyik saját telkének egy részét alakította át köztérré, „megrendelő” az Árpádföldi Közösségi Egyesület.